Nem lesz nehéz megszeretni, ha az alábbiak szerint csináljuk. A sóska
tényleg finom, egészséges, és néha macerásnak tűnhet elkészíteni, de nem
olyan nagy kunszt.
Mit ne mondjunk, megosztó étel, pont annyira, mint a spenót, mi éppen
ezért zengenénk dicséretét. Hátha, valaki, mégis. Ráadásul a piacok
és zöldségesek tele vannak illetve a mezők mostanában egészen szép sóskával, amiből
tényleg az egyik legjobb kísérőjét lehet elkészíteni a levesben főtt
marhahúsnak, de önálló fogásként, tojással-krumplival is megállja a
helyét.
Van, akinek az íze még oké is, de azért nem eszi a sóskát, mert ahhoz
van szokva, hogy hatalmas rostszálakat kell folyamatosan húzogatnia a
fogai közül, és azt hiszi, hogy a sóska csak ilyen lehet. Pedig nem.
Ezek az erőteljes, ellenálló rostok alapvetően a levélnyélben
találhatóak, ha hagyják túlnőni (amikor már rózsaszínes a szár), és nem
tisztítják meg rendesen a leveleket, akkor maradhatnak az ételben. Ha
azonban sikerül zsenge sóskát vennünk, aminek még puha, rövid szára van,
akkor gyakorlatilag pucolni sem kell, mert egy normál turmixgép vagy
botmixer simán elbánik velük. Sóskát azért is célszerű a piacon,
néniknél vásárolni, mert egyrészről viszonylag zsengén szedik le,
másrészről, tekintve, hogy tudják, a pucolás macerás lehet, igyekeznek a
sóskaleveleket egy irányba tömködni a zacskóba. Így könnyebb a dolga a
készítőnek, mert marokszám tudja a felesleges levélnyeleket lecsavarni a
levelekről. A sóskát, csakúgy, mint a spenótot, állóvízben célszerű
mosni, többször átforgatva, de hagyni leülepedni a földmaradványokat,
különben recsegni fog minden falat. Még egy tanács. Ha találunk a
csomagban felpuhult, nyálkás leveleket, azokat mindenképpen távolítsuk
el, mert erjedt ízükkel simán elrontanak egy fazéknyi mártást is.
Az természetesen egyértelmű, hogy a sóska egészséges, csupa vitamin,
arra azonban érdemes odafigyelni, hogy a lehető legkevesebb ideig
főzzük, ugyanis oxálsav-tartalma a hő hatására részben kalciumsóvá
alakul, ez egy vízben oldhatatlan só, ami nem tesz túl jót a vesének,
mert remek kőképző. Ezért lehetőleg frissen együk meg amit
elkészítettünk, de ha marad későbbre, akkor is csak langyosan vagy akár
hidegen (mert úgy is finom) fogyasszuk.
Négy személyre legalább
egykilónyi levelet kell számolni, ami nyersen kazalnyi, de nem kell
hátrahőkölni, körülbelül a tizedére zuhan össze a párolás során. Ezért
soha ne mondjuk rémületünkben a zöldségesnek, hogy köszi, inkább elég a
fél kiló, mert akkor valaki éhen marad.
Így készül:
A
sóskát megtisztítjuk a felesleges levélnyelektől, és
tisztára mossuk, lecsöpögtetjük, és nagyjából összevágjuk. Kevés olajon
egy nagy evőkanál cukrot kezdünk pirítani, amikor már sárgás, rádobunk
öt szál felkarikázott újhagymát vagy egy kevés, karikára vágott
póréhagymát. Amikor felszáll a cukros-hagymás illat, rászórjuk a
megvágott sóskát – részletekben, egymás után, ahogyan egy adag
összeesik, jöhet a következő maréknyi.
Mikor mind a fazékban van, átkeverjük, sózzuk, és lefedjük, hadd
párolódjon a saját levében. Eközben egy púpos evőkanál lisztet
csomómentesre keverünk két nagy evőkanál tejföllel. Amikor a zöldség
puha, esetleg egy nagyon kevés vizet öntünk alá, és a tejfölös habarást
belefőzzük. Ekkor botmixerrel jól megdolgozzuk, és visszatesszük a
tűzre. Feleresztjük két deci tejszínnel és egy kevés tejjel, forrpontig
melegítjük, és még némi cukorral beállítjuk az ízét. Lehet csak tejjel
is készíteni, de a tejszín nagyon finom bársonyosságot ad a kész
ételnek, érdemes rá áldozni.
Jó étvágyat hozzá!
